Az „Amikor én még kisrác voltam” népi dallama egykor újdonságként robbant be a rockzene világába. Szörényi Levente régészeti kutatásai, az autentikus népművészeti tárgyak gyűjtése is a hagyományoknak egy eredeti módon megélt szeretetéről szól…
– Ez zsigeri kérdés, ezt magában hordozza az ember. Ezt nem lehet tanulni, és nem szabad erőltetni sem – mondja a zenész – vagy jön belülről, vagy nem.
- Boros Edit
- Fruitline
Szörényi Levente zenészlegenda és igazi polihisztor, akiről nem kis fejtörést okoz úgynevezett rövid névjegyet összeállítani. Az elképesztően gazdag zeneszerzői palettával alkotó zeneszerző régészeti kutatásokat folytat, előadásokat tart, könyveket ír, remekül rajzol… és nem mellesleg kiváló szőlősgazda is! A Kossuth díj, Erkel díj… és számtalan rangos elismerés mellett saját boraival is nyert már arany-, ezüst- és bronzérmet. Úgy tűnik, semmit nem képes másodvonalon, csak tökéletességre csiszolva kiadni a keze közül…
A Bács-hegy rejtekén lévő birtokra fia, Örs kalauzol fel bennünket.
Ő is zenész a javából. A művészi véna családi vonásként rajzkészségben is megnyilvánul nála (ő álmodta meg a Szörényi pince borának „nyakkendős” címkéjét), ráadásul a gasztronómia művészetét is magas fokon műveli.
A Balaton-felvidék gyönyörű tájain sokfele jártunk, mégis váratlanul szíven üti az embert az elé táruló birtok különös szépsége. Körben a vulkáni hegyek koszorúja, a zöldellő katlan… igazi léleknyugtató, ihlető hely. A portán rendezett sorokban futnak le a szőlőtőkék. A gyümölcstől roskadó alma-, vadkörte- és diófa közepette egy markáns, rusztikusan szép, Koós Károly szellemiségét idéző kőház ékeskedik – amelyet maga a házigazda, Szörényi Levente tervezett (!) jó húsz évvel ezelőtt.
Verejtékkel, kedvvel – teremteni
– ’94-ben fölhoztak ide a Bács-hegyre, „Hát nem gyönyörű?” – kérdezték. Hát, mondom, gyönyörű, de konkretizáljuk, mi az eladó. Hát végig, ahogy lenézünk… meg körben az erdőig – mutatta ezt a hatalmas területet. Mondom, mennyit kóstál ez? 130 ezer forint… Nyeltem egy nagyot, pénteken már meg volt véve. – emlékszik a kezdetekre a zenész.
– Hihetetlen, ősi ez az egész! Annyira él itt minden! Ezt a diófát én mentettem ki, arra a fenyőre nagyon büszke vagyok. Csak egy bokorszerű valami állt ki a földből. Mondom, bokor nem nő piramis alakban. Első reggelen kijövök, ragadok mindenféle szerszámot, és mint a brazil őserdőnek nekiállok! Kiderült, jól sejtettem: egy fenyő volt félig a földbe temetve.
– A szőlőtelepítés előtt még volt gazirtás is?
– Ott lóg a kasza a ház végében, azzal csapkodtam a dzsumbujt. Itt röhögtek a hegyiek rajtam. „Te, ez aratókasza!” Mondom, engem nem érdekel, jó hosszú és nagyot lehet vele csapni! Embermagasságú, virágzó-porzó gazzal volt minden tele…
„Ez a zsigerekben van, erre nem lehet tanítani”
„A házat ’94-ben Koós Károly nyomán terveztem, azért ez a jellegzetes „tető tető hátán” megjelenés.
A falazat henyei márványkőből van, mondom az ácsnak, nekem olyan gerenda kell ami ehhez a robosztus házhoz illik. Akkor még nem szoktak Erdélyből hozni gerendát, így négy részből van, azért faragtam bele mintát, hogy az illesztés ne látsszon.”
A házba lépve is hamisítatlan erdélyi hangulat érinti meg az embert. Gyönyörű, régi festett pad, szuszék, láda, faragott székek között él a zenész.
A borászkodás: mit ad hozzá az életéhez?
– Óriásit! A magam élettapasztalata folytán azt mondom, hogy pozitív jelzéseket kell adni az idegrendszernek, a molekuláknak, a testnek. Ekkor a sejtek is úgy „érzékelik”, rendben van minden. De ha negatív impulzusok jönnek, akkor azt mondja a test, „már nem kellek”, és akkor jön a leépülés. A borászkodás nem mindenkinek „recept”, el kell találni magunk számára, amivel jó kedvünk van. Nekem ez a borászkodás. Most már nem ülök fel a traktorra, de annak idején…!
Kicsit lejjebb sétálunk a birtokon Örs családjának házába, egy vén parasztházból felújított épületben. Amikor a nagyapa belép, napnál világosabb a számunkra, hogy mi az, ami még intenzíven feltölti Szörényi Levente életerejét…
