Dukai Takách Judit egy elfeledett költőnő, akiről kevesen tudják, hogy Berzsenyi Dániel hosszú éveken át reménytelen szerelmet táplált iránta. Természetesen ez a szerelem csak plátói volt, semmi több.
- Németh Ványi Klári
- Archív
Berzsenyi Dániel ifjú évei
A magyar irodalomtörténet egyik nagy klasszikusa szigorú édesapjától kevés szeretetet kapott. A soproni líceumban, ahová 12 évesen került, állandó bajkeverő volt. Az iskolavezető lelkészek pohara akkor telt be, amikor a rakoncátlan Berzsenyi egy jó tréfa ürügyén hét német diákot dobált bele egy közeli tóba. Ezért a csintalanságáért elbocsátották a rangos intézményből. Némi katonáskodás után visszament apja birtokára, ahol verseket kezdett írni. Kazinczy Ferenc figyelt fel műveire.
A gyönyörű feleség, aki csak 14 éves
Berzsenyi ünnepelt költő lett. 23 évesen kötött házasságot az akkor 14 esztendős Dukai Takách Zsuzsannával, akinek unokahúga Dukai Takách Judit maga is verseket írt. Zsuzsanna élete végéig hű társa volt Berzsenyinek. Kiváló gazdaasszonyként segítette férje munkáját a niklai birtokukon. Számos jó tulajdonsága ellenére sem tudott férje intellektuális partnerévé válni, ellenben unokahúgával Judittal.
Egy plátói szerelem története
A niklai remete, ahogy magát az öregedő Berzsenyi nevezte, reménytelen szerelmet táplált a fiatal poétria, Dukai Takács Judit iránt. Judit pedig úgy tett, mintha ebből semmit nem venne észre. Elfogadta, hogy az idős Berzsenyi Dudinak becézte, és a pártfogását sem vetette meg. A férfi egyébként csak a lány szemében tűnt öregnek. Berzsenyi még negyven éves sem volt, amikor Judittal találkoztak.
Judit a magyar „Sapphó”
Az 1811-20 közötti időszakban Juditnak bőven terem babér. Magyar Sapphóként tündököl. A lány apja, Takách István Magyarország egyik legtehetősebb középbirtokosa egyszer azon kapta lányát, hogy verset ír. Az ijedt Judit el akarta rejteni művét, ám apja homlokon csókolta, akár egy „nyájas múzsa”, ki későbbi verseinek állandó visszatérője lesz.
Lányát a soproni líceumba küldi tanulni. Egyébként a kis költőnő nem vetette meg a női teendőket sem, szeretett fonni, varrni, olyannyira, hogy saját ruháit is ő készítette el.
Egy költőnő, akibe mindenki szerelmes
Judit Berzsenyi Dániellel együtt Festetics gróf invitálására részt vett a keszthelyi Helikon ünnepségen, amelynek pillanatok alatt ő lesz a legnépszerűbb művésze. Sikerében persze közrejátszott legendás szépsége. Bolondultak után a bús-borongós, szakállas, bajuszos poéták.
Kazinczy Ferencet is megigézte a lány szépsége, és rövid levélben bátorította a lányt. „Ne rettegje kisasszony azt a vádat, hogy amely leány verset ír, nem lehet jó asszonya a háznak, így ítél a közönséges ember.” Katona József, a Bánk bán szerzője csak a hírét hallotta a nőnek, ennek ellenére ünneplő verssel üdvözölte.
A magyar irodalomtörténet egyik legszebb szerelmes verse
Sokáig rejtve maradt a kíváncsi szemek elől. Berzsenyi Dániel írta Dukai Takách Juditnak 1815-ben. Ebben Judit „Kalitkába zárt madár” című versének sorait szövi a sajátjai közé. Csupa rejtelmes utalás ez a vers, csupa titok, csupa együttérzés.
„Hogy a szelíden érző szépnemet /Letiltva minden főbb pályáiról,/Guzsalyra, tőre kárhoztatni szokta /A férjfitörvény, vajjon jól van-e? /Igen: ha az csak úgy tekintetik,/ Mint ösztöninknek szenvedő edénye /S nyers kényeinknek játszó eszköze. „
Berzsenyi Dániel szerelme a lány iránt tiszta, plátói fellángolás volt csupán, de arra elég, hogy a költőnő nevét örök időkre megőrizze a magyar irodalomtörténetnek.
(Részlet a 2018. július-augusztusi Veranda magazinban megjelent cikkből)
