cikkek

Angol fíling a tóparton

 

 

Kuriózum! Háromszögletű ház, trendi eleganciával  

Ágnes és József a kislányukkal már régóta Angliában élnek. Ágnes szülővárosa közelében, vadregényes tóparton építettek nyaralót, ahol hazalátogatásokkor megpihennek. Angol szokás szerint a ház még saját nevet is kapott: Water Lily Lake House.

 

 

 

Nyaraló az egész család igényére szabva  

„Ezt a szép természeti helyet azért is választottuk, mert csupán pár kilométerre van a szüleim házától” – meséli Ágnes. – Közvetlenül tóparton található, így amikor hazajövünk, itt lehet fürödni, jókat pihenni és a két kutyánk is rohangálhat. A telek saroktelek és háromszög alakú. Adottságai és a jó helykihasználás miatt jött az ötlet: építsünk rá háromszögletű házat!

 

 

 

Elegáns homlokzat, szép arányok, finom színek  

„Ott, ahol mi élünk, számos ehhez hasonló stílusú ház van. A tóhoz, a nádashoz, vízparthoz illő pasztellszínekben gondolkodtam. Fahatású cementlap-betétekkel burkoltuk a házat, amitől kicsit könnyűszerkezetesnek tűnik.” A kőburkolat szintén az angolos stílusnak a sajátja.

 

 

Kő kövön marad!  

A ház felöltöztetése az Otti Manufactura köveivel történt, halvány pasztell-kőszínekben összeválogatv, melyek ízlésesen harmonizálnak a fahatású cementlapokkal.

 

 

Léptünk most a belső terekbe!  

A háziasszony a régi, klasszikus elemeket kellemesen kombinálta a rusztikus modern stílussal. A kék, mint a víz színe, pompásan harmonizál a drapp és a barna árnyalatokkal.

Színben, stílusban remekül sikerült összehozni a kockás függönyöket, az ebédlő székeket, tapétát – minden kis részletet.

 

 

 

Fa és kő harmóniája
Ágnes lépésről-lépésre rakta össze ezt a meleg hangulatot árasztó, vízparti fílingű, praktikus és rendkívül komfortos második otthont. Gondosan ügyelt az anyagválasztásra, a beltérben is kellemesen harmonizálnak ezek a természet adta anyagok.

 

 

 

Kellemes klíma – kint és bent
Egy különleges technológiájú, laposabb tetőmegoldás folytán a felső szint is jól élhető belmagasságú lett. Padlófűtés és exluzív dizájnnal kialakított klímák fűtik-hűtik a házat. Minden, még az Angliából hozott kandalló is árammal működik. A ház maga jól megépített, vastagon szigetelt, korszerű, energiahatékony épület, könnyű felfűteni, hűteni, amihez a tópart klímája is nagyban hozzájárul.

 

 

 

Kellemes klíma – kint és bent

A pasztell kőburkolat könnyed és elegáns megjelenést adott az épületnek. Így alakult az attraktív, különleges, vízparti villa arculata, amihez koronaként egy idős kőfaragó bácsi falba épített kőlapra véste a ház nevét: Water Lily Lake House.
A család nyaralója egy csipetnyi Anglia, kellemes színfolt itthon, egy nádas tó partján.
A cikk a 2025. decemberi Gerendaházak magazinban jelent meg.
Lap tetejére

Solverwp- WordPress Theme and Plugin

Please enable JavaScript in your browser to complete this form.